1. Rész Hazatérés
~by. Kata~
~Elena Gilbert~
Kedves Naplóm!
Furcsa ez a mai nap. Talán az évkezdés miatt. Új év, új emberek, tiszta lap. Ha nem bukok meg, (reményeim szerint nem) akkor még ez az év van hátra és jövőre érettségi. Hihetetlen gyorsan eltelt ez a pár év amit itt töltöttem. Sok, számomra kedves embert hagyok majd itt, de ez az élet rendje. Az emberek be és kisétálnak az életünkből, de csak mi döntünk arról, hogy ki marad. Hmm...milyen költői voltam. Virginiai időszámítás szerint 6:23 van, ideje elkészülni.
Becsuktam a naplóm, amit még anyutól kaptam kislánykoromban. Amióta csak az eszemet tudom, imádok írni, ezért amikor hozzám került ez a kis zöld napló, minden nap szorgosan írok bele, hogy az emlékeim megmaradjanak. Valami normális göncöt felkaptam magamra, és lesiettem a konyhába. Szerencsére pont kitértem apám elől, aki az olajos serpenyővel rohangált.
- Kérsz reggelit? - mosolygott rám anya kedvesen.
- Aha!
- Müzli jó?
- Tökéletes!
Anya odaadta nekem a tejet, tányért és egy müzlis zacskót. Gyorsan megcsináltam magamnak, majd belapátoltam.
- Jeremy mikor jön haza?
Jeremy Gilbert az öcsém. Ő nem ide járt suliba...egészen eddig az évig. Anyáék mindenképpen szakképzőben akarták tudni a fiukat, de hamar bele kellett törődniük, hogy őt nem ilyen fából faragták.
- Ma este...Ne felejtsd el, hogy suli után egyből hozzám jössz!
- Nem vagyok már ötéves!
- De ezt most nem azért mondom. Délután megyünk Nora nénihez.
Nora néni szerintem a világ legidegesítőbb és legvisszataszítóbb teremtménye, és nem mellesleg mama nővére. Öreg...nagyon öreg. A legenda szerint 78 éves, szerintem 178 (plusz, mínusz néhány 100) Hatalmas bibircsókja van az orra hegyén, amiből 3 szőrszál áll ki. Amikor puszit ad az arcomra, mindig összenyálaz. Ez volt a visszataszító része. De miért idegesítő? A családi összejöveteleknél én inkább visszahúzódok és bevonulok egy csendesebb szobába. Naná, hogy őt nem lehet lerázni. Abban a pillanatban, ahogy észreveszi, hogy eltűnök, már keresni is kezd. Szerintem a szőrszálak valamiféle detektorok, amik kiszúrják a magányra vágyó embereket. És amikor megtalál, oda jön mellém, leül és szuggerál. Nem mond semmit, csak szuggerál. Most már gondolhatjátok, hogy miért vágtam olyan savanyú képet.
- Muszáj?
- Igen...
Sóhajtottam egyet, felkaptam a táskámat és elindultam suliba. A jogosítványt még nyáron szereztem meg, saját kocsim még nincs, ezért a szüleimét (Porsche) használom. Imádom ezeket a kellemes reggeli forgalmakat. Az utca tömve volt, mindenki gondolkodásmódja egyenlő volt az enyémmel. Azaz, ha korán reggel indulok el, talán elkerülöm a dugót. Aha, ja...20 percig vesződtem, (normál esetben 7 perc lenne) mire eljutottam a suliig. Le akartam parkolni, de nem volt hová. Na jó, mennyi az esélye annak, hogy minden diák a suliban van 7:12 perckor? Semennyi. Na ugye. Maradt a fizetős. Gyorsan megvettem a jegyem, majd besiettem a suliba. Bent sokan voltunk, nagyon sokan. A folyosókon már látni lehetett az ismerős plakátokat, az egyiken pompon-lányokat toboroztak, a másikon az évnyitó buli fellépőit sorolták fel, a harmadikon a megtépázott, a humoros fiúk által kidekorált órarendet és házirendet lehetett látni, egyszóval volt ott minden. Az emberekről meg inkább ne is beszéljünk. Persze a felsőbb éveseknél kialakultak a "Klikkek" ezért csak annyit láttam, hogy a lányok (voltak ott évfolyam illetve osztálytársak) csapatostól járkáltak mindenhova. Én is benne voltam egy ilyenben, aminek a vezetője az osztály ku*vája volt. Elnézést a csúnya szóért. Nem azért lógtam vele, hogy menő legyek, hanem mert olyan szőke, hogy már szinte élvezet hallani, hogy milyen sületlenségeket dumál. Előtte tettettem én is az elkényeztetett kis party ribancot, amitől normál esetben hánynék, amúgy én még a normálisabbak közé tartoztam és inkább a fiúkkal lógtam. Igazi barátaim nem voltak a gimiben. Egy sem.
~by. Klaudia~
~Malia Tate~
Kedves Naplóm!
Szörnyű lesz ez a mai nap. Ma kezdődik a tanév, és én úgy ülök majd be az iskolapadba, ahogyan az év végén kimásztam belőle: unalmasan, barátok nélkül, semmi élménnyel sem gazdagodva. És ez vonatkozik majd jövőre, az érettségi időszakra. Ugyan így ültem be első évesen, mint ahogy elmegyek, csak némi apró változással...
Ránéztem az órára. 6:30. Nagyszerű, már az első nap elkésem. Mondjuk senki sem venné észre...Ne nézzetek depressziósnak vagy önsajnáltatónak, mert nem vagyok az. Egyszerűen csak magányos.
Becsuktam a naplómat és az ágyamra hajítottam. Maximum a 4 éves kisöcsémet érdekelné a tartalma, de ő meg ugye nem tud olvasni. Megálltam a tükör előtt, mosolyogva vettem tudomásul, hogy a szemem alatt virító karikáknak köszönhetően úgy nézek ki, mint egy zombi.
Felkaptam a táskámat és elindultam kifelé az ajtón. Még hallottam, hogy anyám utánam kiált, hogy ott hagytam az ebédemet, de nem foglalkoztam vele. Becsuktam magam mögött az ajtót. Nem késhettem el az első nap, mivel az "beszennyezné" a jelenléti ívemet, amit apám elég szigorúan vesz. Nincs jogosítványom, ebből következik, hogy autóm sincs, viszont a középiskola csak pár saroknyira áll a házunktól, ezért gyalog indultam neki az új tanévnek. Az iskolába érve láttam, ahogy a diákok tolakodva, lökdösődve keresik a hozzájuk tartozókat. Mindenki a másiknak számolt be a nyáron történtekről, ezzel pedig hatalmas zajt keltve az egyébként kis iskolánkban. Az első utam a szekrénynemhez vezetett. Kinyitottam a zárat, majd belehajítottam a még fölöslegesnek talált tankönyveket. Mikor első évesen beköltöztem a szekrényembe, az még máshol volt. A legelsőt kaptam, így a suliba érve egyből odamehettem, közel volt a mosdó és a büfé és takarást nyújtott a tanári elől. Sajnos ezt mindenki tudta, ezért bármi áron cseréltek volna velem. Volt aki pénzt is ajánlott, de nem fogadtam el, csak fogtam magam és átköltöztem egy másikba. És ez így ment nagyon sokáig, amíg enyém nem lett az iskola közepén álló, legjobban látható, legmagányosabb szekrénye. Kivettem a Biológia tankönyvemet, majd elindultam a termünk felé, ahol újra megkezdődhetett a szenvedésem.
~by. Klaudia~
~Malia Tate~
Nagyszerű. Ma és minden délután fél háromtól bent kell maradnom az iskolában, segíteni az évnyitó buli munkálataiban. És miért? Mert pár nagyszájú nem bírta befogni a csőrét és nem volt képes leülni a popójára (ez a cenzúrázott változata a mondandómnak). De sebaj, minden vágyam a magukat igencsak humorosnak tartó, 12 éves fejjel gondolkodó osztálytársaimmal tölteni a délutánjaimat este hatig...ráadásul Elena Gilbertet kaptam párnak, mert már mindenkinek volt, csak nekünk kettőnknek nem. Elenával életemben egyszer beszéltem. Leesett a radírom, szólt, én meg megköszöntem és felvettem. Pedig három éve osztálytársak vagyunk. Úgy néz ki, hogy barátkozás terén ő is ugyanolyan sikertelennek bizonyult, mint én, bár egy időben Caroline bandájához szegődött. Az arckifejezése mindent elárult, utálta ezt a picsás nyáladzást. Szerintem a szülők barátsága, vagy valami hasonló miatt voltak együtt. Visszatérve a buliszervezésre. Igazából nekem semmi hasznom nem lesz benne. Nem terveztem eljönni egyedül, hívni meg miért hívott volna bárki is? De hát diákként ez a kötelességem...
A suliból hazafelé gyalogolva azon járt az eszem, hogy vajon, fogunk beszélgetni Elenával, vagy csak tesszük a dolgunkat. Egy fekete sportkocsi haladt el mellettem. Minden autót ismerek a környéken. Szabadidőmben amikor kiülök a teraszra gondolkodni, mindig elhalad előttem pár ismerős jármű, és mindig tudom, melyik kié. Ezt az autót viszont még sohasem láttam. Kisvárosunkban senki sem vesz magának ilyen drága kocsit, pláne a gyerekének nem. Új család költözik Mystic Falls-ba, és valószínűleg a gazdag-nem törődöm fajta család. Úgy döntöttem, inkább nem foglalkozom vele, nehogy azt higgyék, hogy rögeszmésen keresem a barátságot az új emberekben. Mikor hazaértem, anyám szorosan magához ölelt.
- Milyen volt az első napod? - kérdezte apró mosollyal a szája szélén.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Anyám mindig olyan jó volt hozzám. És amióta apám itt hagyott minket, próbál tökéletes szülő lenni, és mindig a kedvünkben járni. Számomra ő az egyetlen barátom. Anyám nagyon szép asszony, és a korához képest meglehetősen fiatalnak néz ki. Négy évvel ezelőtt pár seggfej letámadta őt egy sikátorban...így született meg a kisöcsém. Persze feljelentést tettünk, de a tettest sosem találták meg, valószínűleg elhagyta a várost. Elkalandoztam.
- Szokásos. Minden nap bent kell maradnom délután az évnyitó buli készületei miatt - mondtam, miközben a konyhában turkáltam valami gyümölcs után kutatva.
- és kaptál magad mellé párt? Tavaly párokat osztottak ki, hogy gyorsabban menjen a munka. Egy egyel feletted járó diák édesanyja mesélte. - tudom miért érdekli.
- Igen, Elena Gilbertet kaptam páromnak... - nyögtem ki nagy nehezen, mivel anyámnak ilyenkor elborul az agya.
- Elena Gilbertet? De hisz ez nagyszerű! - visította. - Majd szépen összekovácsolódtok munka közben és legjobb barátok lesztek! Biztosan így lesz! Hé hé hé! nem akarod áthívni vasárnap vacsorára? - lelkesedett anyám.
- Anya, kérlek ne kiabálj, nyitva van az ablak... - sandítottam az ablakra, mivel két öreg hölgy pont a házunk előtt sétálgatott, és mikor meghallották, hogy anyám miről hadovál, egyből össze is súgtak.
- Nem fogom áthívni Elenát, még életemben nem beszéltem vele És ez nem ilyen egyszerű Anya, tudod jól. Egyszer áthívtad Nora Williamst és az anyját vacsorára. Három nap múlva elköltöztek.
- Jajj kincsem, túldramatizálod! Csak nem bírták fenntartani a házukat, ezért elköltöztek.
- Enyhe kifogás anya, de mindegy. Majd meglátjuk, hogyan alakul - mondtam és felrohantam a szobámba.
Indulásig csak eszegettem a gyümölcssalátám, amit még a konyhában dobtam össze, zenét hallgattam és olvastam. Annyira beleéltem magam, hogy kis híján elkéstem. Az utolsó pillanatban értem be. Elena egyedül ácsorgott a tornaterem végében és integetett, hogy észrevegyem. Lassan, lehajtott fejjel sétáltam oda hozzá.
- Szia! - üdvözölt mosolyogva.
Miután én is üdvözöltem, csendben álltunk egymás mellett, ugyanis még nem kaptuk meg a feladatunkat. Nem volt semmi beszédtémánk és nem is nagyon gyötörtük magunkat, hogy legyen. Mrs. Lawya úgy sétált be a tornaterembe, mint valami úri nő. Felállt a tornateremben felállított színpadra, majd előkapta a sípját és belefújt. A tornateremnek egészen jó az akusztikája, a síp hangja visszaverődött a falakról és irtózatos hangzavart keltett. Mindenki a füléhez kapott a tanárnő kivételével, ő rezzenéstelen arccal nézte a jajjgató diákokat. Figyelmet kért, majd kiosztotta a párok feladatait.
- ...és végül a 15. pár Elena Gilbert és Malia Tate a színpadot fogja előkészíteni a zenekarnak és a karaoke-nak, és a mögötte lévő falat. Lányok, ez a legjobban látható és a legfontosabb hely lesz a bulin, tökéletesnek kell lennie.
- Az lesz - szólaltunk meg Elenával egyszerre.
- Jé, a két forever alone már szépen egymásra is hangolódott! - kiáltotta be Jim Thompson, az osztály mókamestere, mire mindenki nevetni kezdett.
Én egyszerűen hozzá vágtam egy kosárlabdát, mivel épp a labda tartó állvány mellett álltam, mire Jim jajgatva szaladt a tanárhoz.
- Tanárnőőő! Ugye tetszett látni? Hozzám vágta azt a kosárlabdát! - mutatott a labdára, ami épp akkor gurult vissza a lábamhoz, és én vissza tettem a helyére.
- Hisztis picsa! - súgtam oda Elenának, mire ő felkacagott.
Mrs. Lawya unottan nézett a fiúra, és csak annyit mondott:
- Jogos volt! - és annyiban hagyta a dolgot.
Elmondta, hogy nagyjából milyennek kell lennie az egésznek, majd magunkra hagyott minket. Az osztály nagy része úgy állt a dologhoz, hogy ha gyorsan megcsináljuk, hamarabb szabadulhatunk. tehát neki is láttunk a munkálatoknak, néhány fiú kivételével, akiik úgy döntöttek, kellemesebben ütik el az időt, és neki álltak focizni.
- Elena, nem megyünk el a rajz és technika terembe pár dologért? Ollóval én még nem találkoztam, sem ragasztóval. Lehet, hogy szükségünk lesz gombostűkre és egyéb dolgokra... - hadartam kicsit zavartan.
Nem vagyok hozzászokva a beszélgetésekhez. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem beszélgetek senkivel...
- Szerintem ez remek ötlet! - mosolyodott el, majd el is indultunk az ajtóhoz.
Kifelé menet hallottam, hogy valaki szól. Hátrafordultam, mire Jim labdája egyenesen gyomron talált. Kapkodtam a levegőt, de úgy éreztem, mintha minden oxigén elfogyott volna a teremből. Elena persze azonnal kapcsolt és segített megtartani a testemet, hogy ne rogyjak össze. Elég fájdalmas, ha egy 11.-es srác, aki akkorát rúg mint egy bika, gyomron talál focilabdával. Értetlenül meredtem rá, mire halványan elmosolyodott és csak annyit mondott:
- Jogos volt! - majd visszafordult a játékhoz.
Elenával csendben sétáltunk a folyosón, majd mikor a technika terem bejáratához értünk egyszerre torpantunk meg. Benyitottunk a sötét terembe.
- Hú, ez ijesztő - suttogta Elena, én meg elmosolyodtam.
Vannak egy sötét tanteremnél is ijesztőbb dolgok a világon.
- Jobban vagy már?
- Persze! Nem volt nagyon vészes. Most mondd, hogy nem gyerekes! - mosolyogtam.
- Nincs semmi...miért?
- Csak...mert olyan feszült vagy...
- Nem vagyok feszült, csak...tudod nem nagyon szoktam beszélgetni veled...vagyis...nem csak veled, mással sem...
- Hát én se...nem vagyok egy társas lény, de gondolom ezt tudod - mosolyogtam.
- Ja...ugyanezt én is elmondhatom...De örülök, hogy veled állítottak párba!
Erre egy 250 wattos mosoly volt a válaszom.
- Meg van minden? - kérdezte Malia.
- Aha...akkor mehetünk vissza...
- Menj csak, nekem még...dolgom van...
- Okés... - mondtam és elsiettem.
A folyosón hatalmas csend volt. Simán kinéztem volna a drága osztálytársaimból, hogy itt hagynak minket. Gondolkodásomat cipőkopogások szakították félbe. Hátranéztem, de nem volt ott senki.
- Malia! Ez nem vicces! Ha eddig nem tudtad, most már tudod, hogy én nem rajongok az ilyen poénokért!
Ahogy visszafordultam egy fekete alak állt velem szemben, aki nem Malia volt. Sikítani akartam, de a számra tapasztotta a kezét.
- Nyugi! Nem az anyád vagyok, nem kell sikítani... - hallottam meg a hangját.
Kék szemei lyukakat fúrtak a tekintetembe.
- Nem vagy vicces...
- De, szerintem az voltam.
- Ki vagy te?
- Damon Salvatore. Mystic Falls legkeresettebb agglegénye! - a szemeimet forgattam. - Te pedig...
- Elena Gilbert.
- Értem. Lehet, hogy tudsz nekem segíteni Elena Gilbert. Mrs. Lawya-t keresem...basszus..olyan a neve mintha a DJ pultot tolná minden este...
- Ő már elment...az osztályfőnököm...
- Igen? Úgy néz ki, hogy osztálytársak leszünk...
- Nem úgy nézel ki mint egy 11.-es...
- Pedig az vagyok...
- Buktál?
- Dehogy...csak idősebbnek nézek ki...
- Aha. Nos, mint mondtam, Mrs. Lawya hazament, gyere vissza holnap!
- Oké... Szia! - mondta és elment a tornaterem irányába.
Hirtelen becsapódott mellém Malia.
- Ez meg ki volt?
- Damon Salvatore. A leendő osztálytársunk...aki szóba állt velem...
- Olasz csávó...Remélem nem olyan lesz mint a többi...de nem túl idős egy 11.-eshez képest?...
- Én is ezt kérdeztem, de azt mondta, hogy csak idősebbnek néz ki...
- Mindegy, de legalább a segge jó... - mondta mire felnevettem. - Tudod...nem olyan vagy, mint amilyennek képzeltelek...
- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de a vudu babák gyártása valahogy nem az én reszortom...
Ismét felnevettem.
- Na, gyere, menjünk vissza...
Mivel jobb volt a kedvünk, észre sem vettük, hogy elrepült az idő. A többiek már szállingóztak kifelé az ajtón.
- Akarod, hogy hazavigyelek? - kérdeztem.
- Itt lakok a sulitól nem messze! - mosolyodott el a lány. - Viszont arra gondoltam, hogy ezt a díszítést otthon befejezem...és jó lenne, ha segítene valaki hazavinni, szóval ha nem lenne nagy gond akkor... - hadart a lány.
- Gyere! - mondtam és elindultam a kijárat felé.
Beültünk a kocsiba és elindultunk.
- Merre is laksz?
- Ö...a szomszéd utcában...
- Okés...majd szólj, hogy melyik ház!
A lánynak igaza volt. Tényleg nem laktak messze.
- Ö...nem vagyok túl jó ebben, de van kedved bejönni? Anya örülne neked.
- Nagyon aranyos tőletek, de most inkább kihagyom...ki kell magyaráznom, hogy miért nem mentem Nora nénihez. - tettem hozzá, amikor láttam, hogy Malia lesütötte a szemét.
- Ó, értem...
- De ha gondoljátok, akkor majd máskor megismételjük!
- Rendben! - vidult fel.
Becsapta a kocsiajtót, majd bement a házba. Én is elhajtottam. Amikor hazaértem, bementem a nappaliba és levágtam magam egy fotelbe.
- Na, milyen volt? - állt meg fölöttem anya. - Milyen lehet egy elképesztően idegesítő délutánt az elképesztően idegesítő osztálytársaiddal tölteni?
- Na és Malia?
- Ő rendes és aranyos lány.
- És?
- És? Ő a legnormálisabb. Vele normálisan lehet beszélgetni.
- És?
- Végre, valamilyen szinten normálisnak éreztem magam...
- Hmm...
- Hmmmm???
- Semmi, semmi...
- Felmentem aludni...
- Nem is vacsizol?
- Nem...
- Megtanultál holnapra mindent?
- Meg.
- Oké...
Felbaktattam a lépcsőn, amikor valami ismerős hang megütötte a fülemet.
- Elenaaaa! - kiáltotta az egyetlen öcsém, majd berángatott a szobájába.
- Szia!
- Mizu?
- Semmi. Veled?
- Semmi.
- Akkor holnaptól te is ide fogsz járni?
- Bizony, 10.-es leszek!
- Akkor jó. Figyu...a suliban nem láthatnak minket együtt...
- Miért?
- mert az öcsém vagy. Azt sem tudják, hogy van öcsém. Ráadásul engem nem szeretnek. És mivel az öcsém vagy...
- Szégyellnél?
- Nem! Te fogsz engem szégyellni...
- Én? Soha!
- Jól van! Megyek aludni. Holnap találkozunk! Szia!
- Szia!
Bementem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót. Lerúgtam magamról a cipőt és bedőltem az ágyba. Valami kopogott az ablakon. Felültem, megnéztem, semmi. Visszafeküdtem. Megint kopogtak. Kopp. Kopp. Megint megnéztem semmi.
- Biztos csak képzelődök... - dünnyögtem a fáradtságomtól alig hallhatóan, majd visszafeküdtem és elaludtam.
Kedves Naplóm!
Furcsa ez a mai nap. Talán az évkezdés miatt. Új év, új emberek, tiszta lap. Ha nem bukok meg, (reményeim szerint nem) akkor még ez az év van hátra és jövőre érettségi. Hihetetlen gyorsan eltelt ez a pár év amit itt töltöttem. Sok, számomra kedves embert hagyok majd itt, de ez az élet rendje. Az emberek be és kisétálnak az életünkből, de csak mi döntünk arról, hogy ki marad. Hmm...milyen költői voltam. Virginiai időszámítás szerint 6:23 van, ideje elkészülni.
Becsuktam a naplóm, amit még anyutól kaptam kislánykoromban. Amióta csak az eszemet tudom, imádok írni, ezért amikor hozzám került ez a kis zöld napló, minden nap szorgosan írok bele, hogy az emlékeim megmaradjanak. Valami normális göncöt felkaptam magamra, és lesiettem a konyhába. Szerencsére pont kitértem apám elől, aki az olajos serpenyővel rohangált.
- Kérsz reggelit? - mosolygott rám anya kedvesen.
- Aha!
- Müzli jó?
- Tökéletes!
Anya odaadta nekem a tejet, tányért és egy müzlis zacskót. Gyorsan megcsináltam magamnak, majd belapátoltam.
- Jeremy mikor jön haza?
Jeremy Gilbert az öcsém. Ő nem ide járt suliba...egészen eddig az évig. Anyáék mindenképpen szakképzőben akarták tudni a fiukat, de hamar bele kellett törődniük, hogy őt nem ilyen fából faragták.
- Ma este...Ne felejtsd el, hogy suli után egyből hozzám jössz!
- Nem vagyok már ötéves!
- De ezt most nem azért mondom. Délután megyünk Nora nénihez.
Nora néni szerintem a világ legidegesítőbb és legvisszataszítóbb teremtménye, és nem mellesleg mama nővére. Öreg...nagyon öreg. A legenda szerint 78 éves, szerintem 178 (plusz, mínusz néhány 100) Hatalmas bibircsókja van az orra hegyén, amiből 3 szőrszál áll ki. Amikor puszit ad az arcomra, mindig összenyálaz. Ez volt a visszataszító része. De miért idegesítő? A családi összejöveteleknél én inkább visszahúzódok és bevonulok egy csendesebb szobába. Naná, hogy őt nem lehet lerázni. Abban a pillanatban, ahogy észreveszi, hogy eltűnök, már keresni is kezd. Szerintem a szőrszálak valamiféle detektorok, amik kiszúrják a magányra vágyó embereket. És amikor megtalál, oda jön mellém, leül és szuggerál. Nem mond semmit, csak szuggerál. Most már gondolhatjátok, hogy miért vágtam olyan savanyú képet.
- Muszáj?
- Igen...
Sóhajtottam egyet, felkaptam a táskámat és elindultam suliba. A jogosítványt még nyáron szereztem meg, saját kocsim még nincs, ezért a szüleimét (Porsche) használom. Imádom ezeket a kellemes reggeli forgalmakat. Az utca tömve volt, mindenki gondolkodásmódja egyenlő volt az enyémmel. Azaz, ha korán reggel indulok el, talán elkerülöm a dugót. Aha, ja...20 percig vesződtem, (normál esetben 7 perc lenne) mire eljutottam a suliig. Le akartam parkolni, de nem volt hová. Na jó, mennyi az esélye annak, hogy minden diák a suliban van 7:12 perckor? Semennyi. Na ugye. Maradt a fizetős. Gyorsan megvettem a jegyem, majd besiettem a suliba. Bent sokan voltunk, nagyon sokan. A folyosókon már látni lehetett az ismerős plakátokat, az egyiken pompon-lányokat toboroztak, a másikon az évnyitó buli fellépőit sorolták fel, a harmadikon a megtépázott, a humoros fiúk által kidekorált órarendet és házirendet lehetett látni, egyszóval volt ott minden. Az emberekről meg inkább ne is beszéljünk. Persze a felsőbb éveseknél kialakultak a "Klikkek" ezért csak annyit láttam, hogy a lányok (voltak ott évfolyam illetve osztálytársak) csapatostól járkáltak mindenhova. Én is benne voltam egy ilyenben, aminek a vezetője az osztály ku*vája volt. Elnézést a csúnya szóért. Nem azért lógtam vele, hogy menő legyek, hanem mert olyan szőke, hogy már szinte élvezet hallani, hogy milyen sületlenségeket dumál. Előtte tettettem én is az elkényeztetett kis party ribancot, amitől normál esetben hánynék, amúgy én még a normálisabbak közé tartoztam és inkább a fiúkkal lógtam. Igazi barátaim nem voltak a gimiben. Egy sem.
~by. Klaudia~
~Malia Tate~
Kedves Naplóm!
Szörnyű lesz ez a mai nap. Ma kezdődik a tanév, és én úgy ülök majd be az iskolapadba, ahogyan az év végén kimásztam belőle: unalmasan, barátok nélkül, semmi élménnyel sem gazdagodva. És ez vonatkozik majd jövőre, az érettségi időszakra. Ugyan így ültem be első évesen, mint ahogy elmegyek, csak némi apró változással...
Ránéztem az órára. 6:30. Nagyszerű, már az első nap elkésem. Mondjuk senki sem venné észre...Ne nézzetek depressziósnak vagy önsajnáltatónak, mert nem vagyok az. Egyszerűen csak magányos.
Becsuktam a naplómat és az ágyamra hajítottam. Maximum a 4 éves kisöcsémet érdekelné a tartalma, de ő meg ugye nem tud olvasni. Megálltam a tükör előtt, mosolyogva vettem tudomásul, hogy a szemem alatt virító karikáknak köszönhetően úgy nézek ki, mint egy zombi.
Felkaptam a táskámat és elindultam kifelé az ajtón. Még hallottam, hogy anyám utánam kiált, hogy ott hagytam az ebédemet, de nem foglalkoztam vele. Becsuktam magam mögött az ajtót. Nem késhettem el az első nap, mivel az "beszennyezné" a jelenléti ívemet, amit apám elég szigorúan vesz. Nincs jogosítványom, ebből következik, hogy autóm sincs, viszont a középiskola csak pár saroknyira áll a házunktól, ezért gyalog indultam neki az új tanévnek. Az iskolába érve láttam, ahogy a diákok tolakodva, lökdösődve keresik a hozzájuk tartozókat. Mindenki a másiknak számolt be a nyáron történtekről, ezzel pedig hatalmas zajt keltve az egyébként kis iskolánkban. Az első utam a szekrénynemhez vezetett. Kinyitottam a zárat, majd belehajítottam a még fölöslegesnek talált tankönyveket. Mikor első évesen beköltöztem a szekrényembe, az még máshol volt. A legelsőt kaptam, így a suliba érve egyből odamehettem, közel volt a mosdó és a büfé és takarást nyújtott a tanári elől. Sajnos ezt mindenki tudta, ezért bármi áron cseréltek volna velem. Volt aki pénzt is ajánlott, de nem fogadtam el, csak fogtam magam és átköltöztem egy másikba. És ez így ment nagyon sokáig, amíg enyém nem lett az iskola közepén álló, legjobban látható, legmagányosabb szekrénye. Kivettem a Biológia tankönyvemet, majd elindultam a termünk felé, ahol újra megkezdődhetett a szenvedésem.
~by. Kata~
~Elena Gilbert~
Már majdnem sikerült nindzsa módra belopóznom a tanterembe, de észre vett. Észrevett az a lány, akit kifejezetten rühellek a szőkesége miatt.
- Elenaaaa! - visította.
- Caroline! - kiáltottam ugyanolyan idegesítően.
- Mizu? - ölelt át.
- Jól vagyok. Te?
- Én is. Hogy telt a szüneted?
- Jól...csak unatkoztam.
- Ne viccelj már! Egyik buliból a másikba mentünk!
- Jó...de azért nálam a nyár nem csak a bulikból állt...
- Miért? Szerinted nálam igen?
- Nem azt mondtam... - próbáltam menteni a menthetőt.
Nem jó Caroline-al haragban lenni. Emlékszem, amikor oviban annak a fiúnak tetszettem aki neki tetszett és ezért elásta a macimat a homokozóban. Akkoriban ezt tragédiának éltem meg.
- Jó, mindegy, órán találkozunk!
- Oké, szia! - köszöntem el tőle, mire bement a tanterembe, én meg követtem.
Unottan beültem a középső padsor középső padjába és vártam a tanárt. Komolyan...imádom a biológiát. Nincs is kellemesebb, mint ezzel kezdeni az évet...Miután mindenki leült, röpke öt perc múlva megjelent a tanárunk is, Mrs. Lavya. Igen, tudom...fura név egy ilyen nőnek, aki max. 159 cm lehet, a haja festve van, a korát lehetetlen megállapítani, és borzasztó a cipőízlése. Ja, és amúgy kiállhatatlan.
- Szerintem fölösleges elkezdeni ezt az évet - mondta köszönésképpen. - Én már úgyis tudom, hogy kit fogok megbuktatni....De akkor...ne éljenek abban a hitben, hogy elnéző leszek. Az én óráimon, már az elejétől kezdve kemény hajtás veszi kezdetét. Megértették?
- Igen tanárnő! - hangzott az egyöntetű válasz.
- Remek...akkor Jim Thompson! Kérem jöjjön ki a táblához és ismertesse, hogy mit tanult a nyáron.
A leghátsó padsorból egy magas szőke hajú fiú lépdelt ki a táblához. Nagy troll hírében állt és most sem hazudtolta meg magát.
- Hogy mit tanultam biológiából?
- Így van Jim.
- Nos, én gyakorlatoztam...
- Igen? - tette csípőre a kezét Lavya. - És mégis mit gyakorlatozhatott?
Mi már éreztük a poén ízét a szánkban.
- Tudja tanárnő én alaposan átéreztem a szaporodás témakört...
És puff, mindenkiből kitört a röhögés.
- Na ne szórakozzon velem... - emelte fel a hangját a tanárnő.
- Eszem ágában sincs...még a gallyában sem. Ha gondolja behozom a bizonyítékot...az óvszer még megvan!
A biológia tanárunkat a szívroham kerülgette.
- Azonnal az igazgatóiba!
- De tanárnő! - mondta bűnbánóan, az arcán viszont megjelent egy pimasz vigyor.
Lehajtott fejjel kiballagott az ajtón, közben lepacsizott pár emberrel.
- Na jó...akkor egy újabb embert kérek...
Mindenki lapult.
- Caroline!
Hoppá!
- Tessék? - kérdezett vissza a lány.
- Jöjjön ki, felelni fog...
- De tanárnő!
- Nincs tanárnő, vonszolja ki a valagát, nyissa ki a csinos kis száját és...
- Hagyja, hogy betegyem! - ordította valamelyik fiú hátulról, mire megint kitört belőlünk a nevetés.
Persze azonnal abba maradt, amikor Caroline szúrós szemmel hátrafordult és keresni kezdte a hang forrását.
- Ez melyik volt? - kérdezte Lavya.
Persze senki sem válaszolt. Így tizenegyedikben az ember már annyira összhangban van az osztályával, hogy eszébe sem jut beárulni.
- Szóval senki? Hát jó...10 oldalas A4-es lapra, kézzel írott házi dolgozatot szeretnék látni hétfőre, mindenkitől, ebből a szaporodás témakörből. Ha úgyis ez jár folyton a fejükben, bizonyára eredményes dolgozatot fognak írni! És amúgy meg uraim...van fogalmuk arról, hogy mennyi baktérium kerül a lányok szájából a maguk pé...
- Viszont látásra! - állt fel az osztály és kirohantak az ajtón.
Kicsöngetés előtt 20 perccel már hatalmas hangzavar volt kint a folyosón. Nem vagyok egy gyáva ember, de legszívesebben elbújtam volna, ugyanis bármelyik pillanatban kicsörtethetett volna egy tanár az ajtón, leordítva a fejünket. Elméletben tökéletesen működött az a módszer, hogy amikor az igazgató vérben forgó szemekkel kicsörtet az ajtón én egyszerűen köddé válok...Gyakorlatban már nem annyira.
- Maguk meg mit keresnek itt ilyenkor? Kivel van órájuk?
- Tudjuk kivel... - ködösített egy ökör a sok közül, mire a többiek felröhögtek.
- Rendben Potter! - szállt be a játékba az igazgató. - Mutasd meg merre van Voldemort.
- Ejnye no! Kimondta a nevét! - kiáltott fel Jim, aki most jött ki az igazgatóiból.
- Nagyon vicces... - jött ki vele egy időben Mrs. Lavya az osztályteremből.
- Megmondaná, hogy mégis mit keresnek a diákok a folyosón? - förmedt rá az igazgató.
- Kijöttek - válaszolta nyugodt hangon a nő.
- Azt gondoltam... - dörzsölgette a halántékát az igazgató, egyébként Mr. Shane. - Nem tehetek mást, minthogy büntetést szabjak ki...Mindenkinek aki ebben az osztályba jár, valamilyen módon részt kell vennie az évnyitó buli munkálataiban. Ha valaki nem teszi meg, az komoly következményeket von maga után! Értve?
- Igen Mr. Shane!
- Remek! A munkálatok ma kezdődnek, mindenkinek itt kell maradnia addig, amíg azt nem mondom, hogy elmehet. További szép napot kívánok mindenkinek! - mondta, besétált az igazgatóiba és erősen becsapta maga mögött az ajtót.
Remek! Suli után nekem anyához kellene mennem, hogy utána eltöltsek egy elképesztően unalmas délutánt Nora nénivel...Már nem mintha sajnálnám, de na...megígértem!
- Szerintem fölösleges elkezdeni ezt az évet - mondta köszönésképpen. - Én már úgyis tudom, hogy kit fogok megbuktatni....De akkor...ne éljenek abban a hitben, hogy elnéző leszek. Az én óráimon, már az elejétől kezdve kemény hajtás veszi kezdetét. Megértették?
- Igen tanárnő! - hangzott az egyöntetű válasz.
- Remek...akkor Jim Thompson! Kérem jöjjön ki a táblához és ismertesse, hogy mit tanult a nyáron.
A leghátsó padsorból egy magas szőke hajú fiú lépdelt ki a táblához. Nagy troll hírében állt és most sem hazudtolta meg magát.
- Hogy mit tanultam biológiából?
- Így van Jim.
- Nos, én gyakorlatoztam...
- Igen? - tette csípőre a kezét Lavya. - És mégis mit gyakorlatozhatott?
Mi már éreztük a poén ízét a szánkban.
- Tudja tanárnő én alaposan átéreztem a szaporodás témakört...
És puff, mindenkiből kitört a röhögés.
- Na ne szórakozzon velem... - emelte fel a hangját a tanárnő.
- Eszem ágában sincs...még a gallyában sem. Ha gondolja behozom a bizonyítékot...az óvszer még megvan!
A biológia tanárunkat a szívroham kerülgette.
- Azonnal az igazgatóiba!
- De tanárnő! - mondta bűnbánóan, az arcán viszont megjelent egy pimasz vigyor.
Lehajtott fejjel kiballagott az ajtón, közben lepacsizott pár emberrel.
- Na jó...akkor egy újabb embert kérek...
Mindenki lapult.
- Caroline!
Hoppá!
- Tessék? - kérdezett vissza a lány.
- Jöjjön ki, felelni fog...
- De tanárnő!
- Nincs tanárnő, vonszolja ki a valagát, nyissa ki a csinos kis száját és...
- Hagyja, hogy betegyem! - ordította valamelyik fiú hátulról, mire megint kitört belőlünk a nevetés.
Persze azonnal abba maradt, amikor Caroline szúrós szemmel hátrafordult és keresni kezdte a hang forrását.
- Ez melyik volt? - kérdezte Lavya.
Persze senki sem válaszolt. Így tizenegyedikben az ember már annyira összhangban van az osztályával, hogy eszébe sem jut beárulni.
- Szóval senki? Hát jó...10 oldalas A4-es lapra, kézzel írott házi dolgozatot szeretnék látni hétfőre, mindenkitől, ebből a szaporodás témakörből. Ha úgyis ez jár folyton a fejükben, bizonyára eredményes dolgozatot fognak írni! És amúgy meg uraim...van fogalmuk arról, hogy mennyi baktérium kerül a lányok szájából a maguk pé...
- Viszont látásra! - állt fel az osztály és kirohantak az ajtón.
Kicsöngetés előtt 20 perccel már hatalmas hangzavar volt kint a folyosón. Nem vagyok egy gyáva ember, de legszívesebben elbújtam volna, ugyanis bármelyik pillanatban kicsörtethetett volna egy tanár az ajtón, leordítva a fejünket. Elméletben tökéletesen működött az a módszer, hogy amikor az igazgató vérben forgó szemekkel kicsörtet az ajtón én egyszerűen köddé válok...Gyakorlatban már nem annyira.
- Maguk meg mit keresnek itt ilyenkor? Kivel van órájuk?
- Tudjuk kivel... - ködösített egy ökör a sok közül, mire a többiek felröhögtek.
- Rendben Potter! - szállt be a játékba az igazgató. - Mutasd meg merre van Voldemort.
- Ejnye no! Kimondta a nevét! - kiáltott fel Jim, aki most jött ki az igazgatóiból.
- Nagyon vicces... - jött ki vele egy időben Mrs. Lavya az osztályteremből.
- Megmondaná, hogy mégis mit keresnek a diákok a folyosón? - förmedt rá az igazgató.
- Kijöttek - válaszolta nyugodt hangon a nő.
- Azt gondoltam... - dörzsölgette a halántékát az igazgató, egyébként Mr. Shane. - Nem tehetek mást, minthogy büntetést szabjak ki...Mindenkinek aki ebben az osztályba jár, valamilyen módon részt kell vennie az évnyitó buli munkálataiban. Ha valaki nem teszi meg, az komoly következményeket von maga után! Értve?
- Igen Mr. Shane!
- Remek! A munkálatok ma kezdődnek, mindenkinek itt kell maradnia addig, amíg azt nem mondom, hogy elmehet. További szép napot kívánok mindenkinek! - mondta, besétált az igazgatóiba és erősen becsapta maga mögött az ajtót.
Remek! Suli után nekem anyához kellene mennem, hogy utána eltöltsek egy elképesztően unalmas délutánt Nora nénivel...Már nem mintha sajnálnám, de na...megígértem!
~Malia Tate~
Nagyszerű. Ma és minden délután fél háromtól bent kell maradnom az iskolában, segíteni az évnyitó buli munkálataiban. És miért? Mert pár nagyszájú nem bírta befogni a csőrét és nem volt képes leülni a popójára (ez a cenzúrázott változata a mondandómnak). De sebaj, minden vágyam a magukat igencsak humorosnak tartó, 12 éves fejjel gondolkodó osztálytársaimmal tölteni a délutánjaimat este hatig...ráadásul Elena Gilbertet kaptam párnak, mert már mindenkinek volt, csak nekünk kettőnknek nem. Elenával életemben egyszer beszéltem. Leesett a radírom, szólt, én meg megköszöntem és felvettem. Pedig három éve osztálytársak vagyunk. Úgy néz ki, hogy barátkozás terén ő is ugyanolyan sikertelennek bizonyult, mint én, bár egy időben Caroline bandájához szegődött. Az arckifejezése mindent elárult, utálta ezt a picsás nyáladzást. Szerintem a szülők barátsága, vagy valami hasonló miatt voltak együtt. Visszatérve a buliszervezésre. Igazából nekem semmi hasznom nem lesz benne. Nem terveztem eljönni egyedül, hívni meg miért hívott volna bárki is? De hát diákként ez a kötelességem...
A suliból hazafelé gyalogolva azon járt az eszem, hogy vajon, fogunk beszélgetni Elenával, vagy csak tesszük a dolgunkat. Egy fekete sportkocsi haladt el mellettem. Minden autót ismerek a környéken. Szabadidőmben amikor kiülök a teraszra gondolkodni, mindig elhalad előttem pár ismerős jármű, és mindig tudom, melyik kié. Ezt az autót viszont még sohasem láttam. Kisvárosunkban senki sem vesz magának ilyen drága kocsit, pláne a gyerekének nem. Új család költözik Mystic Falls-ba, és valószínűleg a gazdag-nem törődöm fajta család. Úgy döntöttem, inkább nem foglalkozom vele, nehogy azt higgyék, hogy rögeszmésen keresem a barátságot az új emberekben. Mikor hazaértem, anyám szorosan magához ölelt.
- Milyen volt az első napod? - kérdezte apró mosollyal a szája szélén.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Anyám mindig olyan jó volt hozzám. És amióta apám itt hagyott minket, próbál tökéletes szülő lenni, és mindig a kedvünkben járni. Számomra ő az egyetlen barátom. Anyám nagyon szép asszony, és a korához képest meglehetősen fiatalnak néz ki. Négy évvel ezelőtt pár seggfej letámadta őt egy sikátorban...így született meg a kisöcsém. Persze feljelentést tettünk, de a tettest sosem találták meg, valószínűleg elhagyta a várost. Elkalandoztam.
- Szokásos. Minden nap bent kell maradnom délután az évnyitó buli készületei miatt - mondtam, miközben a konyhában turkáltam valami gyümölcs után kutatva.
- és kaptál magad mellé párt? Tavaly párokat osztottak ki, hogy gyorsabban menjen a munka. Egy egyel feletted járó diák édesanyja mesélte. - tudom miért érdekli.
- Igen, Elena Gilbertet kaptam páromnak... - nyögtem ki nagy nehezen, mivel anyámnak ilyenkor elborul az agya.
- Elena Gilbertet? De hisz ez nagyszerű! - visította. - Majd szépen összekovácsolódtok munka közben és legjobb barátok lesztek! Biztosan így lesz! Hé hé hé! nem akarod áthívni vasárnap vacsorára? - lelkesedett anyám.
- Anya, kérlek ne kiabálj, nyitva van az ablak... - sandítottam az ablakra, mivel két öreg hölgy pont a házunk előtt sétálgatott, és mikor meghallották, hogy anyám miről hadovál, egyből össze is súgtak.
- Nem fogom áthívni Elenát, még életemben nem beszéltem vele És ez nem ilyen egyszerű Anya, tudod jól. Egyszer áthívtad Nora Williamst és az anyját vacsorára. Három nap múlva elköltöztek.
- Jajj kincsem, túldramatizálod! Csak nem bírták fenntartani a házukat, ezért elköltöztek.
- Enyhe kifogás anya, de mindegy. Majd meglátjuk, hogyan alakul - mondtam és felrohantam a szobámba.
Indulásig csak eszegettem a gyümölcssalátám, amit még a konyhában dobtam össze, zenét hallgattam és olvastam. Annyira beleéltem magam, hogy kis híján elkéstem. Az utolsó pillanatban értem be. Elena egyedül ácsorgott a tornaterem végében és integetett, hogy észrevegyem. Lassan, lehajtott fejjel sétáltam oda hozzá.
- Szia! - üdvözölt mosolyogva.
Miután én is üdvözöltem, csendben álltunk egymás mellett, ugyanis még nem kaptuk meg a feladatunkat. Nem volt semmi beszédtémánk és nem is nagyon gyötörtük magunkat, hogy legyen. Mrs. Lawya úgy sétált be a tornaterembe, mint valami úri nő. Felállt a tornateremben felállított színpadra, majd előkapta a sípját és belefújt. A tornateremnek egészen jó az akusztikája, a síp hangja visszaverődött a falakról és irtózatos hangzavart keltett. Mindenki a füléhez kapott a tanárnő kivételével, ő rezzenéstelen arccal nézte a jajjgató diákokat. Figyelmet kért, majd kiosztotta a párok feladatait.
- ...és végül a 15. pár Elena Gilbert és Malia Tate a színpadot fogja előkészíteni a zenekarnak és a karaoke-nak, és a mögötte lévő falat. Lányok, ez a legjobban látható és a legfontosabb hely lesz a bulin, tökéletesnek kell lennie.
- Az lesz - szólaltunk meg Elenával egyszerre.
- Jé, a két forever alone már szépen egymásra is hangolódott! - kiáltotta be Jim Thompson, az osztály mókamestere, mire mindenki nevetni kezdett.
Én egyszerűen hozzá vágtam egy kosárlabdát, mivel épp a labda tartó állvány mellett álltam, mire Jim jajgatva szaladt a tanárhoz.
- Tanárnőőő! Ugye tetszett látni? Hozzám vágta azt a kosárlabdát! - mutatott a labdára, ami épp akkor gurult vissza a lábamhoz, és én vissza tettem a helyére.
- Hisztis picsa! - súgtam oda Elenának, mire ő felkacagott.
Mrs. Lawya unottan nézett a fiúra, és csak annyit mondott:
- Jogos volt! - és annyiban hagyta a dolgot.
Elmondta, hogy nagyjából milyennek kell lennie az egésznek, majd magunkra hagyott minket. Az osztály nagy része úgy állt a dologhoz, hogy ha gyorsan megcsináljuk, hamarabb szabadulhatunk. tehát neki is láttunk a munkálatoknak, néhány fiú kivételével, akiik úgy döntöttek, kellemesebben ütik el az időt, és neki álltak focizni.
- Elena, nem megyünk el a rajz és technika terembe pár dologért? Ollóval én még nem találkoztam, sem ragasztóval. Lehet, hogy szükségünk lesz gombostűkre és egyéb dolgokra... - hadartam kicsit zavartan.
Nem vagyok hozzászokva a beszélgetésekhez. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem beszélgetek senkivel...
- Szerintem ez remek ötlet! - mosolyodott el, majd el is indultunk az ajtóhoz.
Kifelé menet hallottam, hogy valaki szól. Hátrafordultam, mire Jim labdája egyenesen gyomron talált. Kapkodtam a levegőt, de úgy éreztem, mintha minden oxigén elfogyott volna a teremből. Elena persze azonnal kapcsolt és segített megtartani a testemet, hogy ne rogyjak össze. Elég fájdalmas, ha egy 11.-es srác, aki akkorát rúg mint egy bika, gyomron talál focilabdával. Értetlenül meredtem rá, mire halványan elmosolyodott és csak annyit mondott:
- Jogos volt! - majd visszafordult a játékhoz.
Elenával csendben sétáltunk a folyosón, majd mikor a technika terem bejáratához értünk egyszerre torpantunk meg. Benyitottunk a sötét terembe.
- Hú, ez ijesztő - suttogta Elena, én meg elmosolyodtam.
Vannak egy sötét tanteremnél is ijesztőbb dolgok a világon.
- Jobban vagy már?
- Persze! Nem volt nagyon vészes. Most mondd, hogy nem gyerekes! - mosolyogtam.
~by. Kata~
~Elena Gilbert~
- Nem az! Tudod mi a gyerekes?
- Na? - mosolygott Malia.
- Gyerekkoromban kaptam anyától egy naplót. Azóta is azt írom... - sütöttem le a szememet.
- Én is írok naplót... - nyögte ki Malia, mire felkaptam a fejem.
- Komolyan?
- Aha...de nem nevetsz ki?
- Nem. Nem tudom, hogy észre veted-e, de én nem vagyok olyan mint számos osztálytársunk...
- Jó...igazad van...bocsi, hogy később jöttem, de olvastam...
- Ó, ne is mondd! Én is majdnem elkéstem! Anyának kellett hosszan ecsetelnem, hogy MIÉRT NEM TUDOK MENNI NORA nénihez...
- Ő ki?
- Lényegtelen - legyintettem és felkapcsoltam a villanyt. - Na most, keressük meg a cuccokat... - mondtam és rávetettem magam a tanári asztalra.
Talált, süllyedt! Rögtön az első fiókban benne volt az, amit kerestünk. Már az elejétől éreztem, hogy Malia feszült.
- Mi a baj? - kérdeztem. - Nem az! Tudod mi a gyerekes?
- Na? - mosolygott Malia.
- Gyerekkoromban kaptam anyától egy naplót. Azóta is azt írom... - sütöttem le a szememet.
- Én is írok naplót... - nyögte ki Malia, mire felkaptam a fejem.
- Komolyan?
- Aha...de nem nevetsz ki?
- Nem. Nem tudom, hogy észre veted-e, de én nem vagyok olyan mint számos osztálytársunk...
- Jó...igazad van...bocsi, hogy később jöttem, de olvastam...
- Ó, ne is mondd! Én is majdnem elkéstem! Anyának kellett hosszan ecsetelnem, hogy MIÉRT NEM TUDOK MENNI NORA nénihez...
- Ő ki?
- Lényegtelen - legyintettem és felkapcsoltam a villanyt. - Na most, keressük meg a cuccokat... - mondtam és rávetettem magam a tanári asztalra.
Talált, süllyedt! Rögtön az első fiókban benne volt az, amit kerestünk. Már az elejétől éreztem, hogy Malia feszült.
- Nincs semmi...miért?
- Csak...mert olyan feszült vagy...
- Nem vagyok feszült, csak...tudod nem nagyon szoktam beszélgetni veled...vagyis...nem csak veled, mással sem...
- Hát én se...nem vagyok egy társas lény, de gondolom ezt tudod - mosolyogtam.
- Ja...ugyanezt én is elmondhatom...De örülök, hogy veled állítottak párba!
Erre egy 250 wattos mosoly volt a válaszom.
- Meg van minden? - kérdezte Malia.
- Aha...akkor mehetünk vissza...
- Menj csak, nekem még...dolgom van...
- Okés... - mondtam és elsiettem.
A folyosón hatalmas csend volt. Simán kinéztem volna a drága osztálytársaimból, hogy itt hagynak minket. Gondolkodásomat cipőkopogások szakították félbe. Hátranéztem, de nem volt ott senki.
- Malia! Ez nem vicces! Ha eddig nem tudtad, most már tudod, hogy én nem rajongok az ilyen poénokért!
Ahogy visszafordultam egy fekete alak állt velem szemben, aki nem Malia volt. Sikítani akartam, de a számra tapasztotta a kezét.
- Nyugi! Nem az anyád vagyok, nem kell sikítani... - hallottam meg a hangját.
Kék szemei lyukakat fúrtak a tekintetembe.
- Nem vagy vicces...
- De, szerintem az voltam.
- Ki vagy te?
- Damon Salvatore. Mystic Falls legkeresettebb agglegénye! - a szemeimet forgattam. - Te pedig...
- Elena Gilbert.
- Értem. Lehet, hogy tudsz nekem segíteni Elena Gilbert. Mrs. Lawya-t keresem...basszus..olyan a neve mintha a DJ pultot tolná minden este...
- Ő már elment...az osztályfőnököm...
- Igen? Úgy néz ki, hogy osztálytársak leszünk...
- Nem úgy nézel ki mint egy 11.-es...
- Pedig az vagyok...
- Buktál?
- Dehogy...csak idősebbnek nézek ki...
- Aha. Nos, mint mondtam, Mrs. Lawya hazament, gyere vissza holnap!
- Oké... Szia! - mondta és elment a tornaterem irányába.
Hirtelen becsapódott mellém Malia.
- Ez meg ki volt?
- Damon Salvatore. A leendő osztálytársunk...aki szóba állt velem...
- Olasz csávó...Remélem nem olyan lesz mint a többi...de nem túl idős egy 11.-eshez képest?...
- Én is ezt kérdeztem, de azt mondta, hogy csak idősebbnek néz ki...
- Mindegy, de legalább a segge jó... - mondta mire felnevettem. - Tudod...nem olyan vagy, mint amilyennek képzeltelek...
- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de a vudu babák gyártása valahogy nem az én reszortom...
Ismét felnevettem.
- Na, gyere, menjünk vissza...
Mivel jobb volt a kedvünk, észre sem vettük, hogy elrepült az idő. A többiek már szállingóztak kifelé az ajtón.
- Akarod, hogy hazavigyelek? - kérdeztem.
- Itt lakok a sulitól nem messze! - mosolyodott el a lány. - Viszont arra gondoltam, hogy ezt a díszítést otthon befejezem...és jó lenne, ha segítene valaki hazavinni, szóval ha nem lenne nagy gond akkor... - hadart a lány.
- Gyere! - mondtam és elindultam a kijárat felé.
Beültünk a kocsiba és elindultunk.
- Merre is laksz?
- Ö...a szomszéd utcában...
- Okés...majd szólj, hogy melyik ház!
A lánynak igaza volt. Tényleg nem laktak messze.
- Ö...nem vagyok túl jó ebben, de van kedved bejönni? Anya örülne neked.
- Nagyon aranyos tőletek, de most inkább kihagyom...ki kell magyaráznom, hogy miért nem mentem Nora nénihez. - tettem hozzá, amikor láttam, hogy Malia lesütötte a szemét.
- Ó, értem...
- De ha gondoljátok, akkor majd máskor megismételjük!
- Rendben! - vidult fel.
Becsapta a kocsiajtót, majd bement a házba. Én is elhajtottam. Amikor hazaértem, bementem a nappaliba és levágtam magam egy fotelbe.
- Na, milyen volt? - állt meg fölöttem anya. - Milyen lehet egy elképesztően idegesítő délutánt az elképesztően idegesítő osztálytársaiddal tölteni?
- Na és Malia?
- Ő rendes és aranyos lány.
- És?
- És? Ő a legnormálisabb. Vele normálisan lehet beszélgetni.
- És?
- Végre, valamilyen szinten normálisnak éreztem magam...
- Hmm...
- Hmmmm???
- Semmi, semmi...
- Felmentem aludni...
- Nem is vacsizol?
- Nem...
- Megtanultál holnapra mindent?
- Meg.
- Oké...
Felbaktattam a lépcsőn, amikor valami ismerős hang megütötte a fülemet.
- Elenaaaa! - kiáltotta az egyetlen öcsém, majd berángatott a szobájába.
- Szia!
- Mizu?
- Semmi. Veled?
- Semmi.
- Akkor holnaptól te is ide fogsz járni?
- Bizony, 10.-es leszek!
- Akkor jó. Figyu...a suliban nem láthatnak minket együtt...
- Miért?
- mert az öcsém vagy. Azt sem tudják, hogy van öcsém. Ráadásul engem nem szeretnek. És mivel az öcsém vagy...
- Szégyellnél?
- Nem! Te fogsz engem szégyellni...
- Én? Soha!
- Jól van! Megyek aludni. Holnap találkozunk! Szia!
- Szia!
Bementem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót. Lerúgtam magamról a cipőt és bedőltem az ágyba. Valami kopogott az ablakon. Felültem, megnéztem, semmi. Visszafeküdtem. Megint kopogtak. Kopp. Kopp. Megint megnéztem semmi.
- Biztos csak képzelődök... - dünnyögtem a fáradtságomtól alig hallhatóan, majd visszafeküdtem és elaludtam.
